Gyula város a karneváljáról, a pálinkájáról a csibe-burgerről és persze a Magna Cum Laude-ről híres. A csapatot a rock műfajába sorolják, de ez lenne az utolsó, ami róluk eszünkbe juthat.
Dallamos, kellemesen romantikus és nagyon valóságszerű szövegek jellemzik ezt a zenekart. Gigabyteoktól egészen a libamájig minden megfér a gyulai fiuk szövegeiben – némi önszurkálódós, saját kapuba berúgott irónia szinte mindegyik slágerükbe belefér. A srácok karrierje nem éppen karriernek indult: négy hobbizenész összeült és gyakorolgatott. A történet ezek után felgyorsult: jött egy tehetségkutató verseny, majd egy alaposan kiérdemelt első díj, majd 2003-ban meg is érkezett a Hangolj Át lemez.
Magna Cum Laude – Színezd újra
A fenti klipben egyébként a magyar stand up comedy ismert alakja Badár Sándor (http://badarsandor.humorista.info/) is megjelenik egy pár mondat erejéig. Az igazi siker a Magna Cum Laude számára 2006-ban érkezett a második stúdióalbummal, amely a Minden állomás címet viseli. Ez volt a zenekar első aranylemeze, amit aztán 2009-ben követett a 999-re keresztelt korong. A funkos zene a szakmát is meggyőzte – ezért aztán elkészült az első különleges közreműködés is a magyar rapcsillaggal Sub Bass Monsterrel. A Lehet, hogy eltört is felkerült a slágerlisták élére. Itthon a Színezd újra hosszú ideig vezette a slágerlistákat, 2008-ban a kolozsvári Paprika Rádió ezt a dalt játszotta a legtöbbször.
Magna Cum Laude ft. Sub Bass Monster – Lehet, hogy eltört
Koncert: Április 23 (Péntek) – 22:45 – A színpad (Szabadság tér)