Fenyő Miklós

A rock and roll kezdet

A magyar könnyűzene alapjai a rock and rollnál kezdődnek – ezt pedig vitathatatlanul Fenyő Miklós álmodta meg.

Attól, hogy a hivatalos zenei irányzat az Internacionálé volt, a rákendroll láz nem kímélte meg Magyarországot sem. A vidám, gyors dallamokat a Fenyő Miklós hozta haza Amerikából – röviden így fogalmazható meg a Hungária zenekar hajnala.




Fenyő Miklós – Csavard fel a szőnyeget

A rock and rollal New Yorkban találkozott Fenyő, aki iskolás korában több évig az Egyesült Államokban élt. A Hungária először 1967-ben lépett színpadra – ebből a korszakból származik a Csavard fel a szőnyeget. A zenekar ezek után végigturnézza a szocialista államokat, de az új lemez már sok a hatóságoknak, a Beatles Láz anyaga csak jóval később lát napvilágot.



Hungária – Limbó Hintó

Idő közben többször megújul a Hungária – de a Fenyő szólólemezek is sűrűn érkeznek 1983 után. Az előadó soha sem tétlen – az ő nevéhez fűződik többek közt Szandi felfedezése is, hiszen pár évig a fiatal tehetségek felkutatásával is foglalkozott. Az arany és platinalemezek jól bizonyítják, hogy a rock and roll és a csókok királya nagy közönség kedvenc. A Made in Hungária először 1996-ban lát album formában világot, majd jön a 2001-es bemutató a József Attila Színházban és 2009-ben ugyanezzel a címmel az életrajzi film is megérkezik a mozikba.


Koncert: Április 25. (Vasárnap) – 21:30 – A színpad (Szabadság tér)




<< vissza
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem