Anima Sound System

Prieger Fannival érkezik az Anima

A magyar elektro vonal éllovasa az Anima Sound System. A kezdetben nyersebb vonalat képviselő zenekar kisebb-nagyobb átalakulásokon átesve, újra nagyobb hangsúlyt fektet az énekhangra.

Az Anima Sound System a Németh Jucival készített albumok után hosszabb ideig énekesnő nélkül lépett fel. Ebben az időszakban a csapat nyilván nagyobb hangsúlyt fektetett a dj munka nyújtotta lehetőségekre – a koncerteken, mintha egy teljesen más zenekart hallottunk volna. Helyszíntől és időponttól függően voltak vendégfellépők, de a hangzás azért mégis más volt.



Anima Sound System – Tekerd


Nem is olyan rég történt, hogy feltűnt az Anima setekben egy ismerős hang – aki visszahallgatja a Tekerd című slágert, talán már azt is sejteni fogja, hogy honnan. Az első Anima-s bemutatkozáskor, 2005-ben Prieger Fanni még csak nyolc éves volt, a Tekerd-et pedig „viccből” énekelte fel. Azóta a dolgok azonban némiképp komolyra fordultak, eltelt néhány év és Fanni már az Anima Sound Systemmel koncertezik.



Anima Sound System – Switch me on


A rajongói fórumok visszajelzései alapján úgy tűnik, Fanni nagyon is bejön a közönségnek. Ekkortól tulajdonképp nincs komoly akadálya az új lemeznek – erről néhány dal már a csapat MySpace oldalára is felkerült. A Switch me on igencsak slágergyanús mű, amelyből kihallatszik az is, hogy a csapat milyen irányba mozdul el. A dal könnyen befogadható, etno beütésektől mentes, inkább pop és funky háttérre épített anyag. Érdemes belefülelni az átdolgozott Tits an Clits remixbe is.


Koncert: PostAll Session keretében a Romtelecom épületében – Április 23 – 22:00

MySpace: http://www.myspace.com/animasoundsystem
Wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Anima_Sound_System
Fan Site: http://animasoundsystem.blog.hu/


<< vissza
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem