Az első látásra furcsának tűnő alternatív zenekar és popcsillag kombináció meglepő módon olyan sikert aratott, amit a magyar popzenei életben ritkán lehet látni.
Az alternatív vizeken evező Magashegyi Underground tökéletes énekesnőre talált Bocskor Bíborka személyében. Tévedésre amúgy az első pillanatoktól kezdve kevés volt az esély, hiszen Bíborka már a Megasztár színpadán bebizonyította mire is képes.
Magashegyi Underground – Szeplős váll
A csapat első slágere a Szeplős váll lett, amihez nagyon hamar elkészült a Pesti Est műsorfüzetek karikatúrásának, videoklipje. A Gróf Balázs által készített videó tovább fokozta a csapat sikerét.
A Magashegyi Underground már néhányszor megfordul Erdélyben, elsősorban a nyári fesztiválok várva-várt vendégeinek sorában. A csapat idén is serénykedik: a koncertek mellett elkészült a legújabb dal, a Szívtakarítás videoklipje is, azonban a hivatalos videó még nem került fel a netes megosztókra.
A Bocskor Bíborkás együttműködés a továbbiakban is nagy sikert hozhat a zenekarnak, akik minden jel szerint fittyet hánynak arra, hogy a kritika milyen kategóriába is helyezi őket. A csapat gyakran hangsúlyozza, hogy amit ők játszanak az pop, csakhogy az alternatív zenéből táplálkozik. A zenekar nem csak a kategóriákat érintő kérdésben, hanem az anyagiak terén is laza, hiszen többször is azt nyilatkozták, hogy az ingyenes zeneletöltésben és a fájlmegosztásban hisznek.
Magashegyi Underground - Szívtakarítás
A rajongók számára ez jó hír, hiszen így akár hivatalos úton is hozzájuthatnak a kedvenc dalokhoz.
Fellépés: Április 24, szombat, 22 óra – B színpad (Szent György tér)