Márai Sándor: Eszter hagyatéka - Katona József Színház (Kecskemét)

Nem véletlen, hogy Márai Sándor egyike legkedveltebb íróinknak: könyvei megérintik az olvasót, történetei mindenkihez szólnak.

Az Eszter hagyatéka című Márai kötet 1939-ben látott napvilágot. Az író egyike azon kevés magyar alkotónak, akinek műveit külföldön is ismerik – a szóban forgó könyv többek közt németül is megjelent. Nem véletlen tehát, hogy a kecskeméti Katona József Színház ezt a regényadaptációt műsorára tűzte.

Márai Sándor egyik legnépszerűbb regénye az Eszter hagyatéka. Eszter nagy szerelme, Lajos húsz év után bejelenti, hogy visszatér hozzá, ami várakozást szül mindenkiben, aki Esztert körülveszi. Vajon miképpen fogadja a visszatérést a nő, meg tudott-e bocsátani vagy sem, s egyáltalán mi áll a hazaérkezés mögött.

A mű most először kerül színpadra, Pataki Éva átiratában, Szalma Dorottya rendezésében. Eszter szerepében Sára Bernadettet, Lajosként Dörner Györgyöt láthatjuk a színpadon.

Szereposztás

Eszter: Sára Bernadette
Lajos, Eszter sógora: Dörner György
Endre, közjegyző: Körtvélyessy Zsolt
Éva, Lajos lánya: Trokán Nóra e.h.
Olga, elvált nő: Réti Erika
Nunu, családi rokon: Jablonkay Mária
Tibor, a család barátja: Kovács Gyula
Rendező: Szalma Dorottya
Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet
Színpadi változat: Pataki Éva
ügyelő: Domján Sándor
Súgó: Frigyesi Tünde
Rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde


Előadás: Április 20., kedd, 20 óra – Tamási Áron Színház, Nagyterem


<< vissza
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem