Janza és Dolhai

A musicalek sztárjai

Ha musicalekeről beszélünk akkor két név garantáltan eszünkbe jut: Janza Kata és Dolhai Attila. Az ő előadásukban a szép dalokból gyönyörű slágerek lesznek.

A hölgyek elsőbséget élveznek elv alapján ejtsünk néhány szót Janza Katáról. Az énekesnő a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását, szólóénekeseként először a Bergendy Szalonzenekarban tűnt fel. 1993-ban az Eurovíziós Táncdalfesztivál negyedik helyezettje, majd 1995-ben a Sztárkereső verseny győztese lett. Számos musical főszerepei közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe, amelyben 1996-ban debütált.



Janza, Dolhai – Értem születtél

Dolhai Attila a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett. A Budapesti Operettszínházban a Mozart! címszerepével debütált 2003 márciusában. Szólólemezeket is készített, a 2007-ben kiadott Olasz szerelem című lemez olyan sok példányban kelt el, hogy aranylemez lett belőle.

Janza és Dolhai több musicalben is szerepelnek együtt, a Budapesti Operettszínházban a Rómeó és Júliában és az Elisabethben is együtt lépnek fel.


Janza, Dolhai – Ringó vállú … (Marica grófnő)

Koncertjeiken rendszerint olyan dalokat adnak elő, amelyeket a Rómeó és Júliából, a Bajadérből, vagy a Szentivánéji Álomból ismerhetünk. Dolhai Attila nem csak férfias megjelenésével dobogtatja meg a hölgyszíveket, hiszen a színpadot 100 százalékig kihasználja, sőt az is előfordul, hogy valamelyik dal közepén egyszerűen leugrik a közönség sorai közé, majd néhány strófát a székek között keringve énekel.
 

Fellépés: Április 25., vasárnap, 18 óra – A színpad (Szabadság tér)

Honlap: http://www.janzakata.hu/, http://www.dolhaiattila.hu/
Wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Janza_Kata, http://hu.wikipedia.org/wiki/Dolhai_Attila



<< vissza
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem