Tessék, poftiţi! – 20/20

A 20/20 a román-magyar társadalmi együttélést, a kétnyelvűséget és az ezekből adódó emberi helyzeteket és konfliktusokat, konkrétan az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott etnikai zavargásokat a színház eszközeivel tematizálja. Elővehető színdarab híján a magyar-román színészcsapat mintegy a várost kérte fel társszerzőnek: több mint ötven, az eseményekben részt vevő, vagy azok hatását közvetve megélő vásárhelyi személyes elbeszélése adja a kiindulópontját Gianina Cărbunariu előadásának. A 20/20-ban nincsenek hősök vagy eszmék, az előadásnak nem célja az igazságtevés, sem a rekonstrukció. A felvillanó helyzetek, eseményszilánkok azt mutatják, hogy hiányzik az egyetlen, mindenekfelett álló nézőpont, amelyből a Fekete március felelősségteljesen átlátható, feldolgozható, értelmezhető volna. Ami marad, az a megőrzött részletek és az örökölt történetek néha felkavaró, néha groteszk igazsága, és a posztmárciusi valóság magyarul és románul megszólaló kérdéssora. Épp ezért, minden előadást követően beszélgetésre hívjuk a nézőket, akik saját történeteikkel és viszonyulásukkal folytatják az előadás által elindított emlékezésgyakorlatot és párbeszédet.



Yorick Stúdió Marosvásárhely & dramAcum Bukarest

Író-rendező:
Gianina Cărbunariu

Látvány:
Maria Draghici

Fordító, dramaturg:
Boros Kinga

Játsszák:
Virgil Aioanei, Bányai Kelemen Barna, Berekméri Katus, Carmen Florescu, Mădălina Ghiţescu, Korpos András, Rolando Matsangos, Sebestyén Aba, Cristina Toma, Tompa Klára

Az előadás időtartama 120 perc, szünet nélkül.

„Történelmi előadás – nem azért, mert történelemről szól, a közelmúltról, hanem mert megtör valamit: hallgatást, tabut, félelmeket, kultúrákba zárkózást, ami egyaránt jellemző a magyar és a román színházra Romániában.” Tompa Andrea, Színház


Honlap: 20per20.wordpress.com


<< vissza
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem