2010-04-22: Virtuális kávéház - Fizetek, főúr |
„Önöket egy virtuális kávéházba invitáljuk” – köszönti a közönséget Kátai István, a Fizetek, főúr című darab rendezője, művészeti vezetője. Ha lenne az idei Szent György Napok kulturális műsorainak visszatérő motívuma, akkor az talán a kávéházi élet, vagy akár a jazz kocsma hangulata lehetne. A pincér dalai után, a Fizetek, főúr mozzanata következik, ahol a jól nevelt közönség minden egyes műsorszám után tapsol. fotó: Kovács Botond A budapesti Tranzit Színháztól Kátai István, Galambos Lilla, Gecse Noémi a Canarro zenekarral (Szakáll László – zongora, Pagonyi András – harmonika, Szakáll Tamás – hegedű, Vidák Róbert - gitár) „zenés búfelejtés egy részben kabaré előadás”- címkével illetett műsort adtak elő. A néző, aki mit sem sejt, meglepődhet azon, hogy ezúttal a színház címke is sokkal tágabb fogalom, mint ami szokványosan a köztudatban él. Pedig a programfüzetben tisztán írja, hogy Tranzit Színház (ki gondolná, hogy egy név ezúttal ténylegesen is takar valamit). A zenekar felvonul a színpadra, majd mesterkélt gesztusokkal és mimikával előadnak néhány „lakodalmas nótát”. Ekkor már érezhető, hogy ők valamivel többet tudnak, mint a közönség, mert cinkosan kacsintgatnak egymás felé – úgy hogy azt a néző mindenképpen észre is vegye. Aztán beegyensúlyozik a színpadra Kátai István, „moderátor”. fotó: Kovács Botond „A 30 éves háború egyebek közt azért is jelentős, mert ott alakult ki a vegetarianizmus... mert ott nagyon sok katona fűbe harapott.” A múlt század hangulatát idéző virtuális kávéházban, amelybe hirtelen belecsöppen a néző, elhangzik néhány poén, valamint néhány dalt beépítő teljes gondolatmenet, amely a kórház és színpad párhuzamára épül: „az éneklés gyakran előforduló elmebetegség, és ezt az opera nevű tébolydában gyógyítják...hang-szerekkel.” A jó kávén és okoskodásokon kívül azonban, egy jó kávéház elengedhetetlen része a Nő. A Nőket pedig csak a közönség segítségével lehetett becsalogatni. fotó: Kovács Botond A könnyed és humoros kezdés után a „kettősen kódolt” darabban, amely egyszerre retró és átértékelő, jelenre kikacsintgató, végül mintha győzne vagy dominálna a „klasszikus” operett-jelleg. Mintha félne kitörni ezekből a széles tömegeknek szóló és befuttatott műfaji megkötöttségekből. Nem egy merész darab, de azok számára, akik kedvelik ezt a stílust, könnyed, de színvonalas szórakozást nyújtott. |
<< vissza |