hírek
2010-04-22: Erdély legnagyobb kézműves vására

Erdély legnagyobb kézműves vásáraként tartják számon a Szent György- Napok keretében, több mint 100 mester részvételével sorra kerülő rendezvényt.

Veress Ferenc szervező, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke elmondta: idén nem az Erzsébet parkban, hanem új helyen, a Lábas-ház előtti útszakaszon lesznek felállítva a kézműves sátrak, ez kisebb terület, ezért a 130 jelentkezőből csak 110-nek tudnak helyet biztosítani.

A hazai mesteremberek mellett Vajdaságból és Magyarországról is jönnek kiállítók. Előbbiek szőttesekkel, az anyaországiak fajátékokkal, bábokkal, kitűzőkkel érkeznek.

Nem hiányoznak a fafaragók, a bútorfestők, a kerámiások, a bőrdíszművesek és a mézeskalácsosok sem. Megcsodálhatjuk a horgolt, hímzett és nemez terítőket, a makramé kézimunkákat, és fejünkbe biggyeszthetjük a különböző mintájú és méretű szalmakalapokat.

Veress szerint összesen 20 szakma képviselteti magát a rendezvényen, mely inkább kiállítás, mint vásár jellegű.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2214    
© - Szent György Napok 2010 - Szerzői jogvédelem
ablak bezárása
loading
SlideShow megállításaSlideShow elindítása