Mi határozza meg létezésünket? Mitől válunk azzá, amivé? Van kapcsolat szándékaink és cselekedeteink között? Élhetünk 20 évig magányosan elveink miatt? Mennyire lehetünk következetesek cselekedeteinkben, érzéseinkben? És főleg, mindebben milyen szerepe van az emlékeknek?

Minden kérdésre több válaszlehetőség van, és az, ahogyan ezeket megadjuk, kiválasztjuk, és egymással összefüggésbe állítjuk, alkotjuk meg valójában azt a valóságot, amely a mi életünk valósága. Kedd este 8 órától egy ilyen valóságnak lehettünk szem-, fül- és lélektanúi a kecskeméti Katona József Színház Márai Sándor: Eszter hagyatéka című darabja által. A történet eléggé egyszerű, a mögötte álló mozgatószálak azonban már annál kuszábbak.

Beteljesületlen szerelem, ki nem mondott érzések, meggondolatlan és esetleges cselekedetek. Eszter szerelme, Lajos, Eszter nővérét, Vilmát veszi el feleségül, Eszter iránt érzett szeretete ellenére. A történet magját, amely egy 20 éves „kiesés” után tovább bomlik, ez képezi.

A kecskeméti színház rendezésében bemutatott előadás tökéletes összhangot tudott létrehozni a szereplők „belső” és „külső” világa között.

fotó: Vargyasi Levente

A díszlet szépen leképezi a szereplők érzéseinek dinamikáját. A tárgyak nem szokványos elhelyezésben láthatóak, a sík felület megtörik, a háttérben homályos és régies tükör, „leplezett” tárgyak, melyekről lassan lekerülnek a leplek, „lelepleződnek”, akárcsak Eszter és Lajos belső világa.

Eszter és Lajos két egymással ellentétes „jellem”, bár Lajos állítása szerint őbelőle hiányzik a jellem, ebből kifolyólag pedig az erkölcsi tartás is. Eszter Lajos számára ezt a hiányzó jellemet képviseli. Ellentétes személyiségükből kifolyólag nem teljesülhetett be a szerelmük, egymás számára mindig az önmagukból hiányzót jelentették. Lajos okfejtése a cselekedeteinek ártatlanságáról izgalmas kérdéseket vet fel, „elmélete” szerint ugyanis az ember csupán szándékaiért vonható felelősségre, cselekedeteiért nem. Lajos élete mindig is esetlegesen alakult, éppen ahogy az adott helyzetben érezte, gondolta, aszerint cselekedett, elvek nélkül. Ezzel szemben Eszter döntéseit mindig is elvei határozták meg, amelyek adott esetben lehettek tévesek, de egy következetesen végiggondolt, és ebből kifolyólag rezignáltságában is, de csendes és nyugodt életet biztosítottak számára.

Fotó: Vargyasi Levente

Kettejük története, mely megszakadt, 20 év után újraköszön. A darab ezt az újraköszönést ragadja meg, és bontakozik ki a 2 órás előadás alatt, Eszter életét mindvégig ez az emlék határozta meg, kettejük lehetséges, de soha meg nem valósult szerelmének emléke. Az újratalálkozás, és a belőle felfakadó felismerés, egyrészt, hogy Lajos ugyanaz az elvek nélküli, erkölcsöt figyelembe nem vevő ember maradt, másrészt, hogy 20 év után is, 50 évesen is ugyanolyan intenzitással táplál érte szerelmet, továbbá, hogy egy adott ponton, egyetlen egy éjszakán, egyetlenegyszer választhatta volna, hogy követi Lajost a bolondos, meggondolatlan és kiszámíthatatlan életében, egy olyan radikális döntésre juttatja, melynek következtében Lajosra „hagyatékozza” mindenét, egy olyan ígéret ellenében, melynek semmi hitelt nem lehet adni, hacsak nem egy olyan remény és hit köti hozzá, mely egy „lemondott” élet visszanyerésének kis esélyét táplálja. Eszter a történetet befejezte, és ami maradt neki ez a visszatekintés, ez a vágyakozás az a bizonyos egy éjszaka után, ami megtörténhetett volna.

Fotó: Vargyasi Levente
 

Köszönet a kecskeméti színháznak, hogy egy törékenységében komplex valóságot mutattak meg a nézőknek, és olyan kérdéseket vetettek fel, melyek önmagunkba fordulásra késztetnek. Vajon mi mennyire vagyunk felvértezve emlékeinkkel szemben?

szerző: Barta Mónika