Amilyen a filmművészet számára Jiri Menzel Őfelsége pincére voltam című filmje, olyan lehet a zenés előadóművészet számára A pincér dalai. A két alkotás közötti párhuzam pedig nem véletlen, mindkettő ugyanis Bohumil Hrabal szövegeiből inspirálódott. A pincér dalai című darabot Szabó Tibor és zenekara – Horváth Maggie, Peltzer Géza, Hotzi Ferenc – néha játékos, néha simogató, olykor hátborzongató és gyakran meglepő előadásmódban hozta a nézők elé hétfő és kedd délután a Tamási Áron Színház Kamaratermében.

A pincér dalait három évvel ezelőtt láthatta, hallhatta már sepsiszentgyörgyi közönség, most azonban – minek utána Szabó Tibor két éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szegődött –,  a régi pincér új hangban, új hangulatban és fényben meséli el életét magzat-korától születésén „átesve”, gyermek- és felnőtt korát, pincéri karrierjéig, szerelméig és bánatáig. „Láttál már angyalt szaladni?” – kérdezi huncut mosollyal szeme sarkában a pincér. „Éltünk, mint sapkán a bojt” – meséli nyugodt hangon. „Örökké valóság van a szagokban” – állapítja meg bölcsen. „Lelkileg is fölemel egy kis borravaló” – jelenti be nagyképűen, „Nem csak lelkileg” – válaszol erre őszintén egy hang. „Mindenképp szükséges lesz az akciós műpázsit” – közli ironikusan a pincér, majd később elmélázva dalolja, hogy „cipőfűzőmet dobálja a szél”. Következik majd a szerelem, kétségbeesés: „15 évig szagolhatom az űrt” Bohumil Hrabal, Cserna-Szabó András, valamint Hermann Hesse írásaiból állította össze a darabot Szabó Tibor, amelynek szövegkönyvét Fehér Csaba írta, a zenéjét pedig Apostolache Zénó szerezte.

Amennyi stílus, játszma és hangulat beleférhet egy emberöltőbe, olyan intenzitással ragad magával a pincér története, melyet gyerekdaloktól operáig, a keleties motívumoktól a tangóig minden lehető hang- és érzelemhullám végigkísér. Mindezek pedig folyamatosan meglepnek az előadó hol ironikus, cinikus, hol őszintén bájos kitekintéseivel a néző felé. Amolyan szándékos bakik ezek, amelyek folyamatosan érzékeltetik: ez is játék a felszínen, de mögötte az élet nagy dolgairól van tulajdonképpen szó.

Éppen ezért az előadás varázsát, zenei lendületét és a szövegben felfedezhető finomságokat éppen csak kóstolni lehetett, érezni az illatát, de igazán jóllakni vele – ahhoz még azt hiszem néhányszor térülnie kellene a pincérnek a tálcán kínált előadással.